Hogyan hozhatod újra harmóniába a szervezeted természetes módszerekkel? Hol van a kiút az ördögi körökből?
Következő blogbejegyzésünkkel szeretnénk segíteni a megértésben azoknak, akik valamilyen formában érintettek a betegséggel kapcsolatban és kezükbe kívánják venni a saját gyógyulásukat.
PCOS, vagyis policisztás ovárium szindróma: a nőket leggyakrabban érintő endokrin megbetegedés, ami a nevével ellentétben nem csak a petefészket érinti. A betegség az androgén (férfi nemi) hormonok túlsúlyával, ovulációs zavarral és policisztás petefészekkel jár együtt és gyakran társul inzulinrezisztenciával, pajzsmirigy alulműködéssel és elhízással.
A petefészekben minden hónapban megérik egy tüsző (follikulus), benne egy petesejttel, amely ovulációkor kiszabadul és elindul a méh felé. PCOS-ben gyakran előfordul, hogy a petesejt nem fejlődik megfelelően, vagy nem tud kiszabadulni. Ez menstruációs zavarokhoz, meddőséghez vezethet, illetve a hátterében meghúzódó hormonális egyensúlytalanság tüneteket okoz a szervezet más területein is.
Hátterében több, bonyolult folyamat áll, a petefészek kóros tüszőérési folyamatától kezdve a hipotalamusz – agyalapi mirigy szekréciós zavarán át az inzulinrezisztenciáig, amelyek az egész szervezet működésére kihatnak. Emellett mára már egyértelművé vált az is, hogy a bélrendszer és a bélflóra állapota, annak eltérései szoros összefüggésben állnak a betegséggel.
A szindróma jelentése tünetegyüttes, vagyis a betegség a szervezetben több területen okoz rendellenes működéseket. A pcos tehát nagyon komplex betegség, hátterében több gyökérok húzódhat és általában különféle metabolikus és hormonális rendellenességekkel társul. Ennek folyamán a pco szindróma különféle módon manifesztálódhat az egyénekben, így a kezelési tervet is személyre szabottan kell felállítani.
A pcos tünetei lehetnek
genetika, környezet, életmód
A betegség pontos kiváltó okát a mai napig nem tudjuk, de hátterében számos tényező húzódhat, valószínűleg ezek összessége, együttes fennállása okozza a kialakulását. A pcos-nek van egy erős genetikai háttere, a családi halmozódás nagyon gyakran megfigyelhető, továbbá különböző környezeti hatások (környezetszennyezés, műanyagok, vegyi anyagok, gyógyszerek) és igen erősen a helytelen életmód is szerepet játszik a betegség kialakulásában. A rossz táplálkozási szokások, a tudatos stresszmenedzsment hiánya, a mozgásszegény életmód, ezzel összefüggésben pedig az elhízás és az inzulinrezisztencia említhető meg a kiváltó okok között, ami utána ördögi körként a betegség velejárója is lehet. Tévhit tehát egyértelműen kijelenteni, hogy valaki a pcos miatt hízik meg, vagy lesz inzulinrezisztens! Gyakran éppen az ellenkezője történik meg: az éveken át tartó rossz táplálkozási és életvezetési szokások vezetnek a hormonális felboruláshoz, ami ezután metabolikus rendellenességet, további hízási hajlamot és fogyási nehézséget hoz magával.
Tényezők, amelyek „belobbantják” a betegséget és a „futótűz”, ami tovább terjed:
A pcos nagyon gyakori velejárója az elhízás és az inzulinrezisztencia – ami előidézheti, illetve tovább rontja az állapotot. A petefészkeken ugyanis ugyanúgy inzulin receptorok vannak, mint más sejteken, a többlet inzulin hatására a petefészkek működése sérül. Az emelkedett androgénszintek miatt a tüszők nem tudnak normálisan fejlődni, valamint beindulnak a kellemetlen fenti tünetek (szőrösödés, akné, zsíros bőr, stb..). A túlzott zsírszövet emellett fokozza a gyulladást a szervezetben.
Emellett az ösztrogéntermelés is zavart szenvedhet: ha nem történik meg az ovuláció, sárgatest sem képződik, ami a progeszteront termelné, a follikulosok ösztrogén termelése azonban továbbra is megmarad, így máris túlsúlyba kerül az ösztrogén és kialakul az ösztrogéndominancia. Az ösztrogén túlsúly tünetei szintén megkeseríthetik a mindennapokat és az állapot további megbetegedéseket okozhat (pl. mióma, endometriózis, csomók az emlőkben, pms, erős és fájdalmas menstruáció, hajhullás, vizesedés és narancsbőr, hüvelyszárazság, alacsony libidó, migrén és fejfájás, depresszió, meddőség, vetélés…)
PCOS-ben szenvedő betegek nagy részében a mellékvese is érintett lesz, ami összefüggésben áll a krónikus és túlzott stresszhatással. A betegség nagyon gyakran éppen a túlzott stressz, egy erősebb érzelmi vagy mentális megterhelés miatt manifesztálódik az arra hajlamos egyénekben.
A helytelen életmód, a környezeti hatások és a stressz miatt gyakran felborult bélflóra és a bél integritásának megváltozása pedig különféle emésztőrendszeri tünetek és ételintoleranciák megjelenését vonhatja maga után.
A pszichés és metabolikus zavarok tehát együttesen okozhatnak falási rohamokat, hangulatingadozást és depressziót is, így az ördögi kör tovább gyűrűzik. Az eleve túlsúlyos egyének a vércukor- és inzulinszint ingadozástól még többet esznek, amitől fokozódik az elhízás, tovább rontva a hormonrendszer, a bél, így az egész betegség állapotát!
A betegség diagnosztikája az úgynevezett rotterdami kritériumrendszer alapján történik, melyben legalább 2 vagy 3 feltételnek teljesülnie kell az alábbiak közül:
A terápia célja ennek az ördögi körnek a megállítása. A terápiát egyénre kell szabni és az adott személy tüneteihez igazított, célzott változtatásokat szükséges bevezetni.
A pcos kezelésében elsődleges és kulcsfontosságú az életmódváltás, melynek része kell legyen a helyes táplálkozás, a rendszeres testmozgás és a stresszmenedzsment is, a káros szenvedélyek elhagyásával. Az életmódváltoztatás mellett sok esetben a szénhidrát-anyagcserére ható gyógyszeres kezelésre is szükség lehet, ami jellemzően metformin adását jelenti. Itt nagyon fontos még egyszer megemlíteni: a gyógyszer önmagában nem megoldás a betegségre, így az életmód megváltoztatása nélkül nem lehet gyógyulást várni!
Kulcsfontosságú tényezők az állapotjavulás, gyógyulás érdekében, melyekre érdemes fókuszálnia minden pcos-ben szenvedő nőnek
Gyulladáscsökkentés
Az alacsony szintű, szisztematikus (egész testre kiterjedő) gyulladás a policisztás ovárium szindróma velejárója. A szubklinikus állapottól kezdve a laborban kimutatható kisebb-nagyobb mértékben emelkedett CRP szintig előfordulhat minden betegnél. A kezelési tervben ezzel mindenképp foglalkozni kell, mivel ez az állapot rontja a betegség progresszióját. Kiváltképp hangsúlyt kell helyezni a gyulladáscsökkentésre túlsúly és hasi típusú elhízás, valamint inzulinrezisztencia és diabétesz esetén, ahol a túlzott zsírszövet és a metabolikus diszfunkciók tovább fokozzák a gyulladást a szervezetben.
Mi segít ezen?
A gyulladáscsökkentés kapcsán a táplálkozásnak és a célzott étrendkiegészítőknek van a legnagyobb szerepe. Az étrendben hangsúlyt kell helyezni az antioxidánsokban gazdag ételekre – intenzív színű friss zöldségek és gyümölcsök fogyasztására (sötétzöld, élénk sárga/narancssárga, piros, lila). A jelszó legyen: minél többet és többfélét! Az omega-3 zsírsavak gyulladáscsökkentő hatását szintén segítségül hívhatjuk: a rendszeres halfogyasztás mellett ezt az esszenciális zsírsavat megtaláljuk a lenmagban (csak lenmagpehely/töretként vagy hidegen sajtolt olaj formájában hasznosul), feketeköményban olajban, a hántolt kendermagban, a chia magban, a repceolajban, a dióban, a spenótban és a kelbimbóban. Egyéb nutritív anyagok közül kiemelkedő gyulladáscsökkentő hatással rendelkezik a kurkumin, a kurkumában található hatóanyag! A kurkumát használhatod főzéshez, pl. köretek, főzelékek, egytálételek ízesítésére, de csinálhatsz belőle „arany tejet” is, ami az ayurvedikus medicina egyik kedvelt és gyógyhatásúnak tartott finom fűszeres itala minden földi jóval.
Turmixold össze a beáztatott datolyát a tejjel, a kurkumával és az ízlés szerint adagolt további fűszerekkel, majd forrald fel. Elkészíthető datolya és édesítés nélkül is, de kifejezetten finom, ha adsz egy kis természetes édes ízt a pikáns fűszerek mellé.
Inzulinrezisztencia
A legtöbb PCOS-ben szenvedő nőnek foglalkoznia kell az inzulinrezisztenciával, aminek a leghatásosabb ellenszere szintén az életmód!
A vércukorszint stabilizálása érdekében fontos a lehető leglassabban felszívódó, alacsony glikémiás indexű és rostban gazdag, jó minőségű szénhidrátok fogyasztása, rengeteg rost és egészséges zsírsavak (omega3 és telítetlen zsírok).
A fogyás érdekében nem csak a minőségre kell azonban figyelni, hanem be kell tartani egy mérsékelt energia-deficitet is. A túlsúlytól mérsékelt tempóban igyekezzünk megszabadulni – a hirtelen fogyás, koplalás, helytelen diéták ugyanis tovább ronthatják a hormonális egyensúlytalanságot és a bélflóra állapotát!
A napi étrendünk minél kevésbé feldolgozott élelmiszerekből álljon, teljes értékű gabonafélékből, hüvelyesekből, zöldségekből, gyümölcsökből, kis mennyiségű olajos magból, jó minőségű fehérjékből (ami lehet növényi, állati fehérjék közül pedig leginkább halakat és sovány húsokat válogassunk). Ne a szénhidrátok számolgatásával bíbelődjünk és kerüljük a „diabetikus” nassolnivalókat (mint a cukormentes kekszek, csokik, szeletek, péksütemények)! A hangsúlyt és a fókuszt helyezzük át a színes zöldségekre és gyümölcsökre és a teljes értékű alapanyagokra. „jó” szénhidrátok: zöldségek, gyümölcsök, finomítatlan gabonafélék, mint pl. a hajdina, zabpehely, köles, quinoa, barna rizs, hüvelyesek, mint pl. a vöröslencse, csicseriborsó, babfélék, zöldborsó
A hormontöbblet miatt és az esetleges gyógyszerszedés mellé fontos a májműködés támogatása is, amit az egészséges táplálkozáson belül a keresztesvirágú, indol-3-karbinol tartalmú zöldségekre fókuszálva tudunk megtenni. Ilyen zöldségek például a brokkoli, a káposztafélék, karfiol, kelbimbó, retek. Étrendkiegészítőként pedig jó hatású lehet a máriatövis.
Testmozgás hatására, az izmok megdolgoztatásával a sejtek inzulinérzékenysége fényévekkel javul! Ha ezt az állapotot rendszeresítjük (legalább 2-3 naponta), hosszútávú javulást és akár gyógyult állapotot érhetünk el!
A sporttevékenység legyen:
mivel ezek kombinációja javítja leginkább az inzulinérzékenységet, a hormonális szabályozás és a bélflóra állapotát is.
Táplálkozás, étrendkiegészítők
Az előbbiekben már hangsúlyt helyeztünk a táplálkozás fontosságára, de nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy az egészséges hormonrendszer és bélflóra állapota szinte teljes mértékben ennek a függvénye! Azonban nem csak az energiahordozókra – a jó minőségű szénhidrátok és egészséges zsiradékok – kell gondolnunk. A táplálkozásunknak antioxidánsokban, vitaminokban, ásványi anyagokban, rostokban és egyéb fitonutriensekben gazdagnak kell lennie, hogy a szervezetünk megkapja az egészséges hormontermeléshez és anyagcseréhez szükséges „üzemanyagot”. Ezért kell minél több friss és színes zöldségnek és gyümölcsnek, teljes értékű gabonafélének, hüvelyesnek, diófélének szerepelnie a tányérunkon, mert a rostok és a hormonrendszert támogató antioxidánsok és fitonutriensek kizárólag a növényi táplálékban találhatók meg! Az állati termékekből főképpen fehérjékhez és változó mennyiségben zsírokhoz jutunk – ami lehet előnyös és előnytelen is az egészségünkre nézve. B12 vitaminhoz például csak állati eredetű termékekből juthatunk, ezért a mai tudásunk szerint legelőnyösebb táplálkozási irányzat vagy mintázat a minél inkább növényi alapú, úgymond flexitariánus étrend. Ettől függetlenül ha úgy döntesz, kizárólag vegán étrendet fogsz követni, mindenképp olvasd el az ehhez kapcsolódó bejegyzéseinket, konzultálj kezelőorvosoddal, dietetikusoddal és ne felejtsd el a B12 vitamin pótlását!
Ezen kívül étrendkiegészítő formájában szükségessé válhat egyes vitaminok és ásványi anyagok pótlása, amelyek elősegítik az állapotjavulást.
Környezet
Az iparosodással egyre több környezetszennyező anyag került a levegőbe, vizeinkbe, talajba. Ezek az anyagok nem, vagy csak több száz év alatt bomlanak le, így a táplálékláncon és a környezeti körforgáson keresztül bekerülnek a mi szervezetünkbe is. Ez a krónikus alacsony dózisú expozíció az emberi szervezetben észrevétlenül okoz megbetegedéseket, például daganatokat, vagy a hormonrendszer rendellenes működését. Tény és való, hogy a betegségekkel kapcsolatban ezt a részt tudjuk a legkevésbé befolyásolni, azonban van néhány lépés, amivel sokat tehetünk.
Összefoglalva
PCOS-ben az állapotjavulás érdekében a legfontosabb lépések:
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |